Tele van a Facebook hírfolyamom havas képekkel, hólepte városok, szkafanderbe szuszakolt kisgyerekek, hónyulak naponta minimum 5-10 fotó. Mindegyik mögött érezni a felháborodást és a kérdőjelet.  Pedig szerintem semmi igazán meglepő nincs ebben a dologban.

Persze én sem az internetről tájékozódom az időjárásról, idén másodszor kaparom elő a cipős szekrény hátuljából a mindent bíró hótaposómat és utálatos reggel belegyömöszölni a gyereket a kezeslábas anorákba megint, amit pedig a szekrény tetejéről kellett újra előhalásznom.

Pedig ő helyes, javíthatatlan optimista, bár már az ő hangjában is érzek egy enyhe melankolikus árnyalatot, amikor azt mondja: „De jó! Lehet hóembert építeni, meg hógolyózni!”
De igazából már nem lehet, mert elég hideg is van, most gyógyult meg és a többi kicsit sem nagyon viszik ki a játszótérre.

Igen, igen, hó van március végén ez a helyzet, de az az igazság, hogy én meg nem tudok ezen felháborodni , pedig engem is elég rosszul érint.
Kicsit az ormótlan kamasztréfák jutnak róla az eszembe, amikor Jenőkét pulykatojásnak csúfolják a szeplői miatt, Jenőke már elsírja magát, de a főkolompos még mindig röhög, holott már ő került kínos helyzetbe.

Így érzem magam én is, mert bár évek óta sok a híradás a globális felmelegedésről és ennek következményeiről, olyan, mintha ezt senki nem venné komolyan, csak a környezetvédő szervezetek próbálnának a tömegből nagy zászlókkal integetni: „Hogy hahó, baj lesz!” Hahóóóó! Baj VAN!”
A többiek pedig évek óta az időjáráson vannak felháborodva.  Hol túl nagy a kánikula, hol túl sok a hó.

Sokszor nem tudom, mit gondoljak az apró lépésekről. Vajon tényleg számít, ha páran nekiállnak a konyhában mosóport kotyvasztani? Vagy lecserélik az ipari vegyszereket természetes szerekre?
Jobban odafigyelnek arra, miből hol és mennyit vesznek? Azt hiszem, talán ez utóbbi számítana jobban, meg persze az egyre több autó sokkal tudatosabb használata. Sokan azon a véleményen vannak, hogy drasztikusabb és felsőbb, politikai változtatásokra lenne szükség, hogy érdemben is történjen valami és ezzel egyre inkább hajlamos vagyok egyetérteni, azzal a megkötéssel, hogy a két hozzállás együtt, egymást erősítve lehet érvényes.

Igazából tehát én nem tudok felháborodni az időjáráson, inkább úgy nézem, mint egy tünetet, kiszámítható következményt és fogalmam sincs arról, hogy a folyamat megállítható, vagy visszafordítható-e?